Egy hét az esős Dániában

Képviselőink a dániai Koldingban jártak május 18-22 között az Improving local youth work by bringing a multi- and intercultural, European dimension into the mindset of youth workers nevű projekten. Az útról Weigert Klaudia élménybeszámolóját olvashatjátok.

„Május 18-án érkeztünk meg Koldingba, Dánia nyugati részére. Az egy hetes tréningen, az ifjúsági önkormányzatban tevékenykedő 3 fiatal, illetve 2 ifjúsági segítő képviselte Magyarországot. A nemzetközi projektben litván, dán és svéd ifjúsági munkásokkal dolgozhattunk együtt. Mind a 4 ország prezentációt készített ifjúsági tevékenységeiről. A hét során több projektet terveztünk, illetve sokat tanultunk az ERASMUS+ programról. Jártunk a helyi ifjúsági klubokban, iskolában, valamint a könyvtárban. Szabadidőnkben lehetőségünk volt megtekinteni a város nevezetességeit, ami mellett kis ajándék vásárlásra is volt időnk.  Csütörtök este nemzetközi estet tartottunk, amikor mind a 4 ország képviselői hazai ízekkel kínálta a többieket. Utolsó feladatként értékeltük a Koldingban töltött 1 hetet. Ezután eljött a búcsúzás ideje, viszont a projektnek azonban még nincs vége. Októberben folytatódik, szeretettettel várjuk a litvánokat, novemberben pedig a svéd csapatot, míg tőlünk 2-2 fiatal ismét Dániába és Svédországba látogathat tanulmány útra. „
Kolding
Megosztás

Májusfa kitáncoló bál és Gyereknap

Május utolsó szombatján(30-án) gyertek és táncoljuk ki együtt a pécsváradi május fát, majd bálozzunk egyet!

Belépő 1000 forint.
A jó hangulatot a Respect Music Band biztosítja!

Másnap(május 31.) pedig a Dombay-tónál várunk Titeket a Gyereknap alkalmából több állomásos játékkal, arcfestéssel, egészség ponttal, alacsony kötél kerttel, lovaskocsival, légvárral, aszfalt rajz versennyel, bűvész műsorral és ajándékokkal várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt!

A gyereknapi programok ingyenesek!

Gyermeknapi-plakát-2015.05.31.-színes (1)-page0001 (1)

 

11286768_971571539561332_546983465_o

Megosztás